Mi a duális képzés? (felvételizőknek)

Ha a duális képzést választod, rögtön a tanulmányaid megkezdésével párhuzamosan elkezdődik a szakmai gyakorlatod is. A szorgalmi időszakban a hagyományos képzést végző csoporttársaiddal együtt részt veszel a tanórákon. A vizsgaidőszakban nem csak tanulsz és vizsgákra jársz, hanem dolgozol is. A munkádért fizetés és szabadság is jár, pont úgy, ahogy a cég többi munkavállalójának. A duális képzéssel tanulmányaid végére diplomád és több éves szakmai tapasztalatod lesz. Sőt! Ha jól teljesítesz, arra is számíthatsz, hogy a gyakorlati helyed állást is kínál neked. A partner cég érdeke az, hogy ha már „kitanítottak”, a későbbiekben náluk dolgozz.

Jelentkezés a duális képzésre

Amennyiben duális képzés keretében szeretnél tanulni, a központi felvételi jelentkezést követően jelentkezned kell az általad választott intézmény duális képzési partnerszervezetéhez is (akár többhöz is lehet).

Kiválasztás, bekerülés a duális képzési rendszerbe

Minden vállalat a saját kiválasztási módszere szerint dönt arról, kit vesz fel a duális képzési rendszerébe. Arra is lehetősége van a vállalatnak, hogy már az előzetesen beküldött dokumentumok alapján megszűrje a jelentkezőket, személyes találkozás nélkül. A kiválasztott és sikeresen felvételizett hallgatóval a vállalat hallgatói szerződést köt.

A duális képzés tartalma

Az államilag szabályozott, minőségi kritériumokkal garantált rendszerben az együttműködési megállapodás megkötése mellett a vállalat elkészíti a tantervhez illeszkedő gyakorlati időszak képzési programját (a vállalati képzési programot), amelybe a vállalat szakemberei beépítik az elvárt ismereteket, kompetenciákat, amelyeket a frissen, hagyományos képzésben végeztek esetében eddig hiányoltak.
A vállalati képzési program részeként a hallgató értékelésére vonatkozó kritériumok is meghatározásra kerülnek. A duális képzéshez csatlakozó cégek lehetőséget kapnak arra, hogy saját szakmai igényeik szerint alakítsák ki leendő munkatársaik felkészítését.
A vállalatnál eltöltött időszak képzési tartalma négy komponensből tevődik össze:
Specializált elmélet
Gyakorlat, konkrét üzemi/vállalati gyakorlati feladatok keretében
Önálló, projekt jellegű szakmaspecifikus munkák
Kompetencia- és készségfejlesztések
Az egyetemi képzés anyagai a hagyományos nappali és a duális rendszerű képzések esetén azonosak. Ezen felül a duális képzésben résztvevő hallgatónak teljesíteni kell a vállalat saját, egyedi képzési tantervét is.
A duális képzésre vonatkozó részletes eljárási szabályokat a Tanulmányi Ügyrend szabályozza.

A duális képzés időtartama

A vállalati képzési szakasz időtartama, vagyis a hallgatók vállalatnál eltöltött ideje el kell hogy érje az intézményi szakaszok összes idejének legalább 80%-át. Ezt az arányt a teljes képzési időszakra vonatkozóan kell értelmezni, azzal a megkötéssel, hogy minden (indokolt esetben kettő) elméleti szakaszt egy gyakorlati szakasznak kell követnie.
Ez azt jelenti, hogy a duális képzésben részt vevő hallgatók a szorgalmi időszakot a „hagyományos” nappali munkarendű hallgatókkal együtt teljesítik egyetemünknél, ez az intézményi szakasz.
Ezt követően részt vesznek a vállalati szakaszban történő oktatásban és gyakorlatban.
Éves szinten az egyetemi, elméleti oktatással 2×14 hetet, a vállalatoknál pedig 24 hetet (amely tartalmazza a 4 hét szabadságot is) kell eltöltenie a hallgatónak.
A vállalatnál kell teljesíteni a képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlati időszakot is.

Kérdések-válaszok a duális képzésről

Hogy fogok levizsgázni, ha dolgoznom kell a duális képzés közben?

A szorgalmi időszak ugyanúgy zajlik, mint a hagyományos képzés során. A különbség a vizsgaidőszakban van, ahol a duális képzésben résztvevő hallgató párhuzamosan gyakorlaton, tréningen van. Ezért a vizsgáit előbb is leteheti, jó dolgozatokkal a jegyet megszerezheti, vizsgákat spórolhat meg. A vizsgákon való részvételt a cég biztosítja.
A cég kapcsolatot tart a képző intézménnyel, az elmélet mellett megismerkedsz a gyakorlattal. Ez a vizsgán is jól jöhet, könnyebben megérted az elméletet.

Hogyan jelentkezhetek duális képzésre?

A felvételi eljárással párhuzamosan kell beadni a jelentkezést a duális képzésre a karokkal együttműködésben álló duális partnercégeink elérhetőségeire küldött önéletrajzzal és motivációs levéllel. A duális képzésre közvetlenül a cég válogatja ki a hallgatókat, ha nem kerülsz be, hagyományos rendszerben tanulhatsz.

Milyen előnyei vannak a duális képzésnek?

Szakterületeden szerezhetsz gyakorlatot, fizetést kapsz. Amennyiben összhangban van a cég elvárása a teljesítményeddel, akár hosszútávú munkaszerződésre is számíthatsz. Mivel a teljes képzési időd alatt párhuzamosan szerzel szakmai tapasztalatot, a diplomád átvételekor több éves gyakorlattal kereshetsz állást, nem számítasz pályakezdőnek. Ha elégedett veled a duális partner, lehet, hogy állást sem kell keresned, mert kapsz egy állásajánlatot is a diplomád mellé.

Részletes információ az egyes karokon induló duális szakokról és vállalati gyakorlóhelyekről a KAROK menüpont alatt olvasható.