Mi a duális képzés? (cégeknek)

Tisztelt Cégvezetők!

A duális képzés lehetővé teszi vállalata számára, hogy a hazai szakember utánpótlás biztosításában aktívan részt vegyen. Természetesen az ebben való részvétel: idő, pénz és energia befektetéssel jár. A cégek vállalati képzési programot dolgoznak ki a duális hallgatók számára, havi juttatásban részesítik őket és értékelik a hallgatók előmenetelét. Mára már sok cég gondolja, hogy ez a befektetés megtérül, hiszen magasan képzett, elkötelezett munkavállalót kapnak a képzés végére, aki aztán gyakorlattal rendelkező, betanítás nélkül is teljes értékű munkatársa lehet a vállalatának.

Miért jó az Ön cégének egy duális hallgató foglalkoztatása?

Fiatal, gyakorlatorientált hallgatókkal tudja megoldani a nyugdíjba készülő munkatársak utánpótlását.

Kiköthető-e tovább foglalkoztatási hűségidő a hallgatói munkaszerződésben?
Alapesetben a hallgatói munkaszerződés nem tartalmazhat ilyen kötelezettséget; a felek közös akarattal ettől eltérően megállapodhatnak.

Korszerű ismeretekkel rendelkező munkaerőt kap méltányos hallgatói bérezésért cserébe.

A duális képzésben részt vevő hallgatót díjazás illeti meg egész évben, a duális formában folytatott teljes képzési időre vonatkozóan, melyet a fogadó partnerszervezet folyósít. A duális partner tehát mind a gyakorlati, mind az intézményi periódusok alatt köteles díjazásban részesíteni a hallgatót. A duális bér törvényben meghatározott mértéke: a mindenkori minimálbér összegének 65%-a, a hallgatói munkaszerződésben ettől a partnervállalat eltérhet, a maximum bér mértéke nincsen meghatározva.

A cég döntheti el, hogy mely karunk, melyik szakára felvett hallgatójával szeretne szerződést kötni, ki illik bele a vállalati környezetébe.

Aktívan részt tud venni a kiválasztott hallgatók oktatásában.

Hiányolt, speciális szakmai ismereteket tud átadni a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak.

Szorosabb „egyetemi – vállalati” kapcsolatok alakíthatók ki a duális képzés által.